2016. augusztus 8., hétfő

Harmadik fejezet

*csendben elbújik, meg se mukkan*
Sziasztok! Ne haragudjatok, én igyekeztem, de csak most tudtam befejezni a részt. Sajna az egészet telóról pötyögtem be - a laptopom ugyanis lehet, hogy végleg felmondta a szolgálatot. Mindenesetre a sok-sok késés ellenére remélem még érdekel, mi történik a két főhősünkkel, a következő részt pedig igyekszem időben hozni, legalábbis viszonylag. Illetve még annyit, hogy köszönöm a hozzászólásokat, és örülök, hogy gyarapszunk:)
Jó olvasást! 

 Hosszas noszogatás után lehuppantam az ágyamra, ami a lejárt lábaim kitörő örömmel fogadtak. Nick nem kevés idő alatt meggyőzött, hogy hajnali fél egykor hiába hajkurászok én bárkit is, ugyanis a normális emberek ilyenkor már alszanak, így megbeszéltünk egy találkát reggel tízre az őrs előtt. Mivel nem bíztam benne, hogy valóban megjelenne, jelentőségteljesen meglebegtettem az orra előtt azt az ominózus írószert, mielőtt végleg beszálltam volna a járgányomba, és úgy hajtottam el, hogy fikarcnyit sem érdekel, ő hogyan jut haza arról a borzalmas környékről.
 Hiába fektetem le a fejemet a párnámra, nem jön álom a szemeimre. Bár nagyszerű, hogy kaptam egy nevet, viszont újként se kapcsolataim, se hozzáférésem sincs az adatbázishoz, úgyhogy gondolatban egy jókora tollvonással át is húzhatom ezt az egészet. Egyetlen reményem Nick, és ez még jobban elkeserít, valahogy nem tudok biztosra menni abban, hogy segítő szándékkal viszonyul hozzám. Valahogy mégiscsak elalszom, bár az aggodalmam még így sem hagy el.
 Valami olyasmi villan be, hogy Nick félrevezet, ártatlan embert bilincselek meg, és bár kezdetben én vagyok a város hőse, nem sokkal később elveszik a jelvényemet. Nyugtalanul fordulok át a másik oldalamra, és próbálom száműzni agyamból ezeket a gondolatokat.
 Reggel nyúzottabban kelek, mint amennyire az indokolt lenne, a második kávé előtti percekre szinte nem is emlékszem. Magamra kapom a ruhámat, ám ezúttal a mellényemet hátrahagyom, ami máris kissé boldogabbá tesz, így halkan dudorászva indulhatok meg a lépcsőház irányába.
 - Halkabban, valaki még aludna! - hallom a szomszédos lakásból, mire csak a szememet forgatom, de azért elhallgatok.
 Az órámra pillantva rögtön kettesével kezdem szedni a lépcsőfokokat, rádöbbenek, hogy jócskán késésben vagyok, így behuppanok a kocsimba, és - szégyenszemre - nem törődve a sebességkorlátozással, az őrs felé igyekszem.
 Nick már ott vár, laza ingben, farmerben, szemén napszemüveggel. Amikor kihuppanok a járgányomból, nagyot sóhajt, majd fejére csúsztatja a szemüvegét, és elém sétál.
 - Na, és most? - kérdezi.
 Tehetetlenül megvonom a vállam, ugyanis fogalmam sincs, mi tévő lehetnék. Egy neven kívül semmit sem tudunk, és még az sem biztos, hogy a hölgyet valóban úgy hívták, ahogy a kocsmáros nevezte; ha Fred Bellwether álnevet használt, "Rachel" miért ne tehette volna ugyanezt? Kicsit elszégyenlem magam, hiszen szerencsétlen Nicket úgy rángattam ide, hogy fogalmam sem volt, mitévők legyünk, de összeszedve a maradék lélekjelenlétemet, válaszoltam neki.
 - Most, kérlek szépen, felkeressük Rachel Stiebert vagy Steibert.
 Először hitetlenül méreget, majd hangosan felnevetett.
 - Ó, igen? És mégis hogy tervezed? Bekopogtatsz minden házba, és végigkérdezgeted, hogy nem ismernek-e egy Rachel nevű nőt? Vagy végignyálazod a telefonkönyvet?
 Megrántom a vállam, de magamban elmosolyodom, amiért helyettem kitalálta, mit is kell tennem.
 - Pontosan.

 A folyamat sokkal rövidebb volt, mint amire számítottam, a telefonkönyvben mindössze egy Rachel Stieber szerepel. Izgatottan nyújtom Nick elé a könyvet, ki sokkal közömbösebben néz rá, mintha nem is érdekelné. Helyette inkább felém fordul, és arcán hamiskás mosollyal kérdez.
 - Mondd, miért lettél rendőr? Annyi lányos szakma van, miért teszed magad nevetségessé?
 Hirtelen kapom felé a fejemet, nem tudom felfogni, hogy komolyan képes volt ezt mondani. Válaszolni akarok, csak azt nem tudom, mit.
 Őszintén? Az olyan idióták miatt, amilyen te is vagy, és van valami fura megszállottságom az igazsággal kapcsolatban.
 - Hát, minél jobban hangoztatták a hozzád hasonló seggfejek, hogy nem fog menni, én annál inkább bizonyítani akartam - válaszolom kitérően. - Na, mehetünk a szeretőhöz?
 - Szerető?
 - Aha - vigyorodom el, és felkapom a slusszkulcsom.
 Az út javarészt csendesen telik, óvatosan oldalra pillantgatva figyelem, Nick mit csinál, azonban ő csak bámul maga elé.
 Nem mintha lenne viszonyítási alapom, hiszen neveltetésemnél fogva mind a hollywoodi sikerfilmekből, mind a fiúzásból kimaradtam, de szerintem Nick kifejezetten helyes pasi is lehetne, ha nem lenne ilyen fenemód kellemetlen modora. A haja kicsit hosszabb, rendezetlen, de fogadni mernék, hogy nem csak így kel ki az ágyból, minimum fél órányi bíbelődés van mögötte. Annak ellenére, hogy vörös, egy szem szeplő sincs az arcán, ajkai nem túl vastagok, de teltek, zöld szemei általában játékosan csillognak. Ennek tetejébe még magas is, sportos alkatú.
 Felém néz, én pedig oldalra tekintek. Elpirulok, amikor szemem sarkából látom, hogy elvigyorodik, majd halkan felnevet.
 - Az utat figyeld, kislány, mielőtt mind meghalunk.
 Kicsit szorosabban markolom a kormányt, és beszívom alsó ajkamat.
 - De miután végeztünk, nem leszek semmi jónak elrontója - nevet tovább.
 Pillantásommal jelzem, hogy nem értékelem a humorát, mire kezeit védekezően feltartva elnevette magát, de azért annyiban hagyta a témát. Meg akarom mondani, hogy semmi olyasmi oka nem volt annak, hogy figyeltem, de annyira zavarban vagyok, hogy ki sem tudom nyitni a számat. Szorosabban markoltam a kormányt, és imádkoztam, hogy ne kerüljünk dugóba.
 Fél óra feszült csend után mindketten szinte feltéptük az ajtót, és kipattanunk a kocsiból. A környék kellemes, a házak aranyosak; látszik, hogy az utcát nem gazdagék lakják, de minden tiszta, és rendezett. A kék ház, ami előtt megálltunk egy kicsit kilóg a sorból, a sövény nincs megnyírva, az ablakok maszatosak, és a bejárati ajtó résnyire nyitva van. Bizonytalanul lépkedek közelebb, kezemmel intve Nicknek, hogy maradjon a helyén. Persze ő ezt figyelmen kívül hagyja, és lazán sétál mögöttem, egészen az ajtóig. Megkockáztatok egy kopogást, amitől még inkább kinyílik az ajtó, de ezzel egy időben egy fáradt, női hang invitál beljebb bennünket.
 A ház úgy néz ki, mintha nem is élnének benne. Minden rendben van, akárcsak egy katalógusban azt az apróságot leszámítva, hogy a tárgyakat vastag porréteg fedi. Sehol egy fénykép, vagy személyes tárgy.
 Dobogást hallok, és alig pár másodperc múlva megérkezik - véleményem szerint - Rachel. Szemei alatt jókora táskák húzódnak, arcán semmi sminket nem vélek felfedezni, rövidre vágott haja szanaszét meredezik. Ahogy észreveszi az egyenruhámat, tágra nyílnak szemei, ám azonnal leplezni próbálja meglepettségét, vagy félelmét. Udvariasan kezet nyújtok, amit készségesen el is fogad.
 - Judy Hopps, ZPD - mutatkozom be.
 - Dr. Rachel Stieber.
 Doktor?
 Most nem ez számít. Kihúzom magam, hogy kissé hivatalosabbnak hassak, és kicsit korrigáljam a köztünk lévő magasságkülönbséget.
 - Fel szeretnék tenni pár kérdést Fred Bellwetherről.
 Erőtlenül bólint, és beljebb invitál bennünket, egészen a nappaliig. Teljesen ellentettje az előszobának, mindenütt szennyes ruhák hevernek, az asztal pedig tele van gyorséttermi dobozokkal és csomagolópapírokkal. Keresek egy kisebb, szabad helyet a kanapén, és leülök. Rachel azonnal arrébb dobál pár ruhát, hogy Nick is elférjen, majd miután helyet foglalt mellettem, szabadkozni kezd.
 - Elnézést, nem számítottam vendégekre. Tudják, medikusként nincs éppen sok időm a takarítással, meg ehhez hasonlókkal foglalkozni.
 Kezemmel legyintek, mintha egyáltalán nem zavarna a rumli.
 - Beszéljünk inkább Mr. Bellwetherről. Közel álltak egymáshoz?
 Szárazan felnevet, mielőtt válaszolna.
 - Ha tudták, hogy engem kell keresniük, akkor azt is tudhatják, hogy együtt voltunk. Persze, hogy közel álltunk egymáshoz, már az eljegyzést tervezgettük.
 Könnyek szöknek a szemébe, de leküzdi őket, és ismét sziklaszilárdan figyel rám. Én már kevésbé vagyok magabiztos.
 - És mi lett volna a feleségével?
 Megrántja a vállát, és elfordítja a fejét.
 - Azt mondta, elhagyja, és biztos vagyok benne, hogy nem hazudott volna nekem. Csak hát, úgy kellett csinálnia, hogy az ne ártson túl sokat a cégének. Az a Dawn Bellwether még a húst is lezúzta volna a csontjairól, ha Fred előállt volna a kapcsolatunkkal.
 - Szóval nem lépett az ügy érdekében?
 Nemlegesen rázta a fejét, majd nagyot sóhajtott.
 - Nézze, alig fél órája értem haza, rohadt fáradt vagyok...
 - Ő kicsoda? - kérdezi Nick a szoba másik feléből. Nem is vettem észre, amikor felállt mellőlem.
 Rachel arca zavart tükröz, ahogy odalépked a társam mellé, és kiveszi a kezéből a képet. A kanapéról is látom, hogy ő van rajta egy másik, feltűnően csinos lánnyal, egymást ölelve.
 - Ő... ő a lakótársam, jelenleg Párizsban tartózkodik. Ezért is néz ki a ház úgy, mint egy katasztrófa sújtotta övezet, már két hete nincs, aki takarítson.
 Bólintok és úgy döntök, későbbre kéne halasztani a beszélgetést; úgysem mennénk sokra egy fáradt szeretővel. Megbeszélünk egy időpontot, majd kikísér minket, amikor kinyílik az ajtó.
 Egy jóképű, negyvenes éveiben járó férfi lép be az ajtón. Kezeiben két nagy szatyrot cipel, nem is néz ránk, csak a falnak támasztja a hozott dolgokat.
 - Hoztam mindent, amit... - felpillant ránk - ó, helló.
 Rachel egy gyors öleléssel üdvözli, majd megköszöni, hogy elintézte a bevásárlást.
 - Bármikor - mosolyog a férfi negédesen.
 Ezt a pillanatot választom, hogy kilépjek az ajtón, Nicket pedig kezénél fogva rángatom magam után. Bevágom magam a kocsiba, és összegzem a látottakat és hallottakat.
 A helyzet az, hogy indíték már van - igaz, Mrs. Bellwether szempontjából. Nem egyszer fordult már elő, hogy a nők féltékenységből, megbántottságból vagy sértődöttségből gyilkoltak, és ha Mrs. Bellwether számára kiderült ez a kapcsolat, koránt sem kizárható, hogy ő is így cselekedett. Ez mellet még ott van az is, hogy végrendelet hiányában kizárólagosan övé lett a férje fúrógyártó cége.Ezt még mindig nem tudom elhinni, és őszintén szólva, nem is akarom, de tudom, hogy nem haladhatok el a tények mellett csak azért, mert megkedveltem valakit. Ennek ellenére úgy döntök, hogy még mindig feltételezésekre építek, semmi biztosat nem tudok, így felesleges lenne vállalnom a kockázatot. Nem gyanúsíthatok meg egy politikailag ennyire befolyásos embert azzal, hogy meggyilkolta a férjét mindössze annyi alapján, hogy talán tudott valamiről, amitől talán féltékeny lett. Nem, nem és nem.
 Mérgemben rávágok a kormányra, mert úgy érzem, egy centimétert sem haladtam előrébb. Nick halkan megköszörüli a torkát, így rá figyelek, de érzem, hogy az arcomról nem tűnt el a frusztráció jele.
 - Izé, megvagy? - kérdi a szemeimet fürkészve.
 - Egy helyben toporgok - morgom. - Fogalmam sincs, mit kéne csinálnom - vallom be, majd sóhajtok egy nagyot.
 - Szerintem igyunk valamit - vigyorog rám.
 Hitetlenül felnevetek, szemeimet nem veszem le az útról.
 - Délben, munka közben? Kösz, nem.
 Megvonja a vállát.
 - Akkor kajáljunk egyet. Aztán összegezzük, mit tudunk.
 Hálásan mosolygok Nickre, ám azonnal elkapom a pillantásom, ahogy visszamosolyog. Nem értem, miért lett hirtelen ilyen kedves, azonban sokkal jobban kedvelem ezt az oldalát, mint a leereszkedő, nagyképű bunkót, aki eddig volt. Most már-már kedvesen mutatja az irányt, és a kocsim méreteire és tempójára is csak futólag tesz megjegyzést, nem ragad le rajta. Hirtelen azonban elhallgat, szemei tágra nyílnak a döbbentségtől, még a száját is eltátja.
 - Azt a rohadt élet - motyogja maga elé, szinte megsemmisülten.
 - Mi az? - kérdezem óvatosan, miközben megállok az út szélén.
Csillogó szemekkel néz rám, teljes testével felém fordul, izgatottan mutogatni kezd.
 - Azt hiszem, már tudom, hogy ki volt a képen.

2 megjegyzés:

  1. Kikikiiiiiii? Tudniakarooom.
    Annyira cuki. Annyirarohadtcuki.
    *elolvad*
    De ez az ügy tényleg nem egyszerű. Befuccsolt a nyomkövetőm :D Meg késő van, álmos vagyok, szóval yepp.
    Aaanyira szeretem ezt a sztorit. Olyan, mint egy fincsi habos süti egy kegyetlen nap után.
    Elég a nyálból, megyek aludni :D
    Xx, Babu

    VálaszTörlés
  2. Sajnos csak most tudtam elolvasni, de nagyon tetszett ez a rész is. :) Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a folytatás :)

    VálaszTörlés